Kategória: Egyéb kategória

XXIII. Széchenyi-hét

Tartalmas programok, izgalmas versenyek, jó hangulat, lelkes diákok és tanárok-ezekkel a kifejezésekkel lehetne jellemezni az idén 23. alkalommal megrendezett Széchenyi-hetet. Bár március 27-én, hétfőn az eső elmosta a megnyitót, a tanulók izgatottan várták a vetélkedőket.  Ezen a napon a 2-4. osztályosok matematika versenyen vettek részt. A 2. évfolyamon első helyezett lett Kovács Olivér (2. b), […]

MILLIÓ LÉPÉS AZ ISKOLÁÉRT

Kedves Mindenki! Szeretnénk kérni a segítségeteket! Az intézményünk benevezett egy versenyre, amely március 27-én indult, és az iskola minél több sétát szeretne teljesíteni. A cél az, hogy elérjük minél hamarabb közösen az egymillió lépést és így részt vehetünk a sorsoláson, ahol 1 millió forintot nyerhetünk az iskola számára. Kérjük, oszd meg ezt a bejegyzést, hogy […]

Akadályverseny alsós évfolyamokon

Az iskolánk alsós osztályosoknak szervezett akadályversenyén a gyerekek kooperatív ügyességi feladatotokat oldottak meg Sütő Zsoltnál az első állomáson, majd Rimaszombati Beátánál Gróf Széchenyi István képét kellett kirakniuk, és totó segítségével megismerkedhettek a munkásságával. Az 1-2. osztályosok Kossuth Lajos által használt elnevezését iskolánk névadójára keresztrejtvény segítségével kellett kitalálniuk. A harmadik állomáson Tömösy Zsuzsánál szólásmondás kiegészítésével foglalkoztak, […]

A reformkor nagyjai

A Széchenyi-héttel egyidőben zajlik iskolánkban a digitális témahét. A kettő ötvözeteként az 5. és 6. évfolyam megismerkedett a https://reformkornagyjai.hu/ oldallal, mely a napokban készült el. A tanulók ezáltal sok új információt megtudtak Széchenyiről. Az 5.osztály a témahét keretében PPT-t és rajzokat is készített iskolánk névadójáról.

Következő oldal » « Előző oldal